Az 1956.október 25-i sortűz emlékére tartottak egésznapos történészkonferenciát tegnap az Országház Felsőházi üléstermében. Szakolczai Attila, Budapest Főváros Levéltára főlevéltárosa előadásában a hatvan évvel ezelőtti fegyveres harcok természetéről beszélt. Álláspontja szerint a forradalom és szabadságharc 13 napjában a felkelők sikerének csak az egyik – persze nem lényegtelen – eleme volt a halált megvető bátorsága és leleményessége. A kutató lényegesnek nevezte az ötvenes években a szüntelen „harmadik világháborús” készülés jegyében megszervezett széles körű katonai kiképzést és a szovjet háborús filmek hatását is; ezekből sokat merítettek a városi gerillaharc résztvevői.
Nem lehet lebecsülni a civil lakosság szerepét sem. A főlevéltáros szerint több nyoma van, annak hogy a szabadságharcosok a nem harcoló civileknél húzódtak meg, tőlük kaptak búvóhelyet, ha átmenetileg szétverték egy-egy csoportjukat. A Széna térieknek például a Ganz villamossági gépgyár adott menedékek, ahol a civilek „élő falként védték őket”. A siker összetevője lehetett az ötvenes években felszedett gyér orosztudás is, ami arra éppen elég volt, hogy az emberek megpróbálják elmagyarázni az idevezényelt oroszoknak, hogy ez itt nem fasiszta csőcselék, hanem a szabadságáért küzdő nép. Ezzel az érveléssel ideig-óráig csökkenteni lehetett a harci kedvet.
Szakolczai szerint a sikerhez szükség volt a másik oldal gyengeségére is. Nem tévedés, gyengeségről van szó. Mai tudásunk szerint ugyanis a katonai védelmet aláásta a politikai és katonai vezetés megosztottsága, alkalmatlansága. Hiába állítottak fel különbizottságot a szovjet és magyar fegyveres erők összehangolásának biztosítására, a közös mozgás kudarcot vallott. Nem voltak tiszták a feltételek, egymásnak ellentmondó parancsok mentek ki, akadozott a hadianyag-utánpótlás.
Mindez persze november 4-ig volt igaz. Ám a világ legerősebb szárazföldi hadseregének való ellenállás akkor is hősies, ha tudjuk, hogy nem vetettek be mindent az elején – mondta a főlevéltáros. Álláspontja szerint a novemberi harcok élesen különböztek az októberiektől; novemberben már kormányzó hatalom sem létezett, ami moderálhatta volna az erőszakot.
Lényeges pont, hogy a fegyveres harcról nagyon kevés és töredékes forrásunk van. Szakolczai kifejtette, hogy a szovjetek rengeteg iratot vittek el az országból, és máig nem tudjuk pontosan, hogy melyik külügyi vagy katonai levéltárba. Ezekből lényegében semmit sem ismerhettünk meg.
Ezek még akkor is rendkívül értékes források lehetnének, ha tudjuk, hogy tele vannak a fegyveres harcról szóló, szándékosan téves információval. Felhasználásukkal közelebb lehetne jutni ahhoz, hogy megtudjuk, mi és hogyan történt 1956-ban Magyarországon – zárta előadását Szakolczai Attila.
http://valasz.hu/itthon/elzart-orosz-leveltarakban-orzik-56-utolso-titkait-121026
